Bodorfa
A község nevének eredete:
Elnevezését a falu egykori jelentős nemesi családjáról, a Bodor családról kaphatta, de erre adatunk nincsen. A Zalaegerszegi Állami Levéltár adatai alapján tájékozódva, a pápai tizedlajstromban azonban ezt olvassuk: „1334. Val. de Sarusd filius Bodor! Ábrám, Kesző, Sümeg után!”. Papja: 1334-ben Bodor fia Bálint. Később, 1412-ben Sarosbodorfalua, 1531-ben Bodorffalwa, 1737-től Bodorfa-ként nevezték. A Bodor családot a későbbi írásos emlékek alapján is gyakran megtaláljuk a község birtokosai közt, és ha a nyelvtani összefüggéseit is vizsgáljuk, hogy az elsődleges Bodorfalva névváltozat a magyar „Bodor” személynévnek és a birtokos személyraggal ellátott „falu” főnévnek az összetétele lehet, akkor joggal feltételezhető, hogy a község valóban a régi földbirtokos családról kapta nevét. A “falva” utótag idővel „fá”-vá rövidült, s kialakult a település ma is használatban lévő Bodorfa neve.
Nevéhez kezdetben a „Sáros” előtag kapcsolódott, (Sarosbodorfalua,-Sárosbodorfalva), amely a falu első írásos előfordulásánál és később is megvan. A táj árteres, vizenyős jellege miatt a környéken több ehhez hasonló elnevezéssel is találkozhatunk, pl.: a máig használatban lévő Sárosfő helynévvel, vagy Szentimrefalvának a középkorban használatos „Sárosd” nevével, de Sárostelek birtokról és „Sáros,-Sárosd vize által hajtott” malmokról is olvashatunk, és a szomszédos Nemeshany nevében a „Hany” tag is ingoványt, mocsarat, vizes területet jelent.
A XVI. században Bodorfa írásos említései során már többé nem találkozunk a Sáros előtaggal, csak a Bodorffalwa-Bodorfalva névalak található a forrásokban – a XVII. századtól pedig a mai Bodorfa.
A község keletkezése, és története napjainkig
A Kígyós-patak és a Marcal folyó között a korai középkorban nagy kiterjedésű, mocsaras vidék terült el, mely lehúzódott egészen Tagyonig. Ennek az északi peremén, a Kígyós-patak jobb parti vizenyős árterének szélén alakult ki a község. A környék korábban is kedvelt lakóhelye lehetett az embereknek, mert kőbaltától az agyagedény darabokon át a római pénzig szinte minden kornak került elő tárgyi emléke ezen a vidéken.
Ennek az árteres tájnak a dombhátain települt le a Keszi törzs egy töredéke, amely a királyi vár alá tartozott. A kezdeti közös birtoklás után a falusi közösségek a XIV. században kezdenek kialakulni és elkülönülni, Bodorfalva is ebben az időben tűnik fel. Jellege már a XV. században nemesi falu, birtokosai a névadó Bodor és más családok.
Első írásos említése 1334-re tehető. A dicajegyzékekben (Dica ejtsd dika, jelentése rovásadó. Középkorban jobbágykapura kivetett állami adó, portánként 1-5 Ft között váltakozott.) 1531-ben és a következő években is nyilvántartják egyetlen jobbágytelkét. Egytelkes nemesi birtokosai száma 1542-ben 3 család. 1545-ben elhagyott település, 1546-ban felégetett és kifosztott falu. 1548-ban a környéken portyázó török csapatok ismét felégették, végigdúlták, ekkor a falu már teljesen elpusztult, lakatlanná vált. Valószínűleg ezeknek a békétlen időknek esett áldozatául a község középkori temploma is. Lakatlansága az 1730-as évek elejéig tarthatott, de nem volt folyamatos, mert 1548. és 1734. közötti időszak forrásanyaga szerint 1564-ben itt lakó tanúkat hallgatnak ki, és található egy adat nemesi kúriákra, azok tartozékaira és értékére 1592-ből, amikor is Bodor István nemes itteni 2 elhagyott nemesi udvarházát – a hozzátartozó gyümölcsös és más hasznos kertekkel – 90 hold szántóval 150 forint örök áron eladta Szili Márton pápai nemes zsoldosnak. 1647-ben egyetlen portáját írják össze, tehát ezekben az években biztosan volt némi lakossága. 1711-ben pusztaként említik. A község legközelebb 1734-ben tűnik fel újra. Határa ekkor már teljesen nemesi föld – Bodorfa nemesi, kuriális falu. Nemesek és félnemesek birtokolják, akik nemesi földjeik egy részét árendába adják éves felmondással. (Árenda jelentése: haszonbér, bérösszeg, bérlet.) Az árendások (bérlők) száma állandóan nő. 1770-ben a 19 nem nemes árendás család mellett 9 nemes család él, ezeknek házaiban 50 lélek lakik. A kuriális helységben tehát a XVIII. század végére túlsúlyban vannak a nem nemesek – a kuriális (nemesi) földek bérlői, – az úgynevezett kuriális zsellérek.
Története során Bodorfa lakosságának fő megélhetési forrása állattenyésztés és földművelés volt. Szántóik elsősorban rozstermelésre alkalmasak. Az 1770. évi összeírás szerint szinte nem is volt más, csak rozstermésük. Állattenyésztésüket némileg gátolta a legelők szűk volta. Kénytelenek Hanyban és más szomszédos helységekben is legelőket bérelni. Dívik a faluban a takácsmesterség, 1770-ben 4 takácsot írnak össze. Ide hordták a szőnivalót a környékből is. Sokan voltak, akik szőlőmunkával keresték megélhetésüket, a Somló hegy csupán néhány kilométer innen, de bodorfaiaknak saját szőlőik nincsenek.
1828-ban az összeírók szerint teljesen nemesi falu, jobbágyjogú földjei nincsenek, nemesi jogon birtokolják földjeiket az agilisek (félnemesek) is. Az árendás zsellérek szabad költözködésűek és az árendán kívül mást nem fizettek, nem szolgáltatták a két dézsmát sem. (A két dézsma: egyházi tized és földesúri kilenced.) 1780-ra egyeseknek romlott a helyzete, mivel a Sándorfi, a Gál, a Fekete, a Mesterházy és az Imre családok zsellérei már robotot is teljesítettek.
Az 1770. évi társadalom képe így alakult: 19 nem nemesi család 66 lélekkel, a nemesek száma 50, 4 család pedig szerződéses munkás. A nem nemesek közül 4 takács, 1 szabó. A nemesek közül 1 molnár. Rajtuk kívül 1 nemesek bormérője, 1 kanász, 1 csordás élt a faluban. 1828-ban 24 nem nemes és 10 nemes család élt Bodorfán.
A falu szegényes gazdasági viszonyaira két összeírás adatai is rendelkezésre állnak. 1750-ben 134 pozsonyi mérő (a pozsonyi mérő egykori űrmérték, mely 62,4 liternek felel meg) őszi termést és 35 mérő tavaszit arattak. 1770-ben 114,5 mérő rozst, 20 mérő árpát, zabot, tönkölyt és 15 mérő kukoricát. Szénájuk 27 szekérrel termett. A község állatállománya: 1750-ben 19 igás állat, 19 fejős tehén, 4 hároméves és 22 kétéves marha. 1770-ben 24 igás állat, 13 tehén, 8 növendékmarha.
1758-ban egyutcás falu, melynek két házsorát alsó és felső sornak nevezik. Felmérési birtokkönyve 1857-ből maradt ránk. Területe összesen 383 kataszteri hold. Mind az itteni, mind az 1858. évi tagosítási birtokkönyvben 94 birtokost jegyeztek fel. Malma az 1770-es összeírásban szerepel először 12 forint jövedelemmel. Bodorfa határában van a Koplaló csárda, amelyet már egy 1820 körüli dokumentum a „Grätzi vagy Körmendi Posta és Kereskedő Út” leírásakor viszonyítási pontként említ, „Koplaló vendégfogadó” néven.
Bodorfa népe túlnyomórészt katolikus. Újratelepítése után 1745-ben Nyirád, majd később állandóan Káptalanfa filiája. Tanítója is káptalanfai. Régi, Árpád-kori temploma 1745-ben már romokban hever, 1777-ben a helye, és falainak maradványai még láthatók. Misére a bodorfaiak Káptalanfára jártak át, az odavezető gyalogút a mai napig is „miseút”-ként maradt fenn a köztudatban. A falu közepén fából ácsolt harangláb állt, 1926-ban készült. Háromszögletű kis homlokzatát faragás díszítette. 1977-ben a régi haranglábat lebontották, és 1979-ben vasszerkezetűre cserélték.
1945 előtt a határ nagyobb részén a nagybirtokosok gazdálkodtak. Az Esterházy családnak volt itt birtoka. Gróf Esterházy Tamást féktelen és hetvenkedő nagyúrként ismerték, aki egyszer – fogadásból – hintóval hajtott bele egy városi kirakatba, és megesett vele egy alkalommal olyan is, hogy egy derbin (lóverseny) a befutó ló annyira elnyerte tetszését, hogy bármi áron megvásárolta volna. Miután a vételi ajánlatot a tulajdonos többször is elutasította, Esterházy Tamás haragra gerjedve a lovat a helyszínen agyonlőtte. A helyi idősek emlékezete szerint azzal is szeretett kérkedni a nagyúr, hogy Pápáról úgy tud leutazni a Balatonig, hogy végig saját birtokán mehet.
A községhez közeli Lovaspusztát a mai Somlóvásárhelyhez tartozó hitbizományi birtokként tartották számon. A lakosság többsége e két birtokon vállalt napszámot és részesaratást. Később egyre többen helyezkedtek el az iparban. 1968-ban már sokan jártak innen az ajkai bányákba, az erőműbe, és a halimbai bauxitbányába.
A község déli peremén folyó Kígyós-patak sok zegzugos kanyarjával nem mindig tudta levezetni a hóolvadás, vagy esőzések okozta megnövekedő vízhozamot, gyakran előfordult, hogy réteket és művelt területeket árasztott el a falu határában, nem kevés kárt és bosszúságot okozva ezzel a bodorfai gazdáknak. Ez történt az 1960-as évtized elején is, a megáradt patak átszakította a sárosfői halastavak gátjait, s az állami gazdaság halastavából kiöntötte a halakat; kézzel lehetett „halászni” a mezőkön. 1964-ben, a bitumenes, portalanított bekötőút megépítésével egyidejűleg szabályozták a Kígyós-patakot is. Egyes szakaszokon új mederbe terelték, másutt mélyítették, szélesítették, egyenesítették. A község és környéke ebben az időben még munkahelyekben bővelkedő térség volt. Bodorfán 1959. február 2-án alakult meg a „Népszabadság” termelőszövetkezet, mely 1968. január 1.-jétől a káptalanfai termelőszövetkezettel egyesült. Az idősebbek és az asszonyok a káptalanfai termelőszövetkezet helyi üzemegységében találtak munkát. Az egyesített termelőszövetkezet kebelén belül sertés és szarvasmarha-hizlalással, valamint dinnyekertészettel foglalkoztak, de termeltek zöldségféléket is. Az asszonyok közül sokan dolgoztak a szövetkezet nyúlfeldolgozó üzemében.
Villanya és telefonja 1946 óta van a községnek. Az egész villanyhálózatot felújították 1964-ben. Sűrű autóbuszjárat köti össze más településekkel. Általános iskolája 1977-ig működött; azóta Káptalanfára járnak be naponta az iskolások. Kultúrháza, könyvtára, vegyesboltja van a községnek. A vizet minden házba bevezették. A régi házakat felújították, korszerűsítették.
1950. október 22-én Bodorfa és Nemeshany községek közös tanácsot választottak. A tanács és a hivatal székhelyéül a belügyminiszter Nemeshany községet jelölte ki. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa (a továbbiakban NET) 1966. március 31-i hatállyal a sümegi járást megszüntette, Bodorfát a devecseri járáshoz csatolta. A NET 1969. január 1-jei hatállyal Nemeshany és Káptalanfa községi közös tanácsok területén Káptalanfa székhellyel új községi közös tanács szervezését határozta el. A közös tanács illetékessége 1990-ig Bodorfa, Gyepükaján, Káptalanfa és Nemeshany.
Mára rengeteget változott és formálódott az egykori falukép. 1930-ban csupán 12 ház volt téglából, illetve kőből építve, tetőfedésük nagy részben zsuppfedeles volt. A régi házakat korszerűsítették, és 1945 után több mint 25 új házat építettek. 1964-ben új vegyesbolt épült. 1974-ben elkészült Bodorfa vezetékes ivóvíz-hálózata. 1988-ban a régi iskolakápolnából templomot alakítottak ki, majd 1991-ben a templom mellé emlékművet emeltek a község hősi halottainak tiszteletére. Szintén ebben az évben készült el az a Mária szobor is, amelyet a hősi emlékmű mellett helyeztek el. 1992-ben a művelődési ház mellé emeltek egy épületegyüttest, amelyben orvosi rendelőt, szolgálati lakást és polgármesteri irodát alakítottak ki. Bodorfa egyutcás faluképét máig megőrizte, meghitt, csendes, nyugodt lakóhely.
(Kardos Róbert)